Hogy tudta meg, hogy ön játssza Szabó István új filmjének főszerepét?

Lehetett tudni színészkörökben, hogy forgatni fog, bár több minden forgott közszájon, én akkor még úgy tudtam, hogy a Tótékat. Valahogy az volt az érzésem, hogy benne leszek a készülő filmben. Előfordult már, hogy megéreztem ilyesmit. És egyszer csak felhívott, hogy "jó napot kívánok, Sándor, Szabó István vagyok, lenne egy kérdésem, ráér maga a nyáron?". Ez elég egyértelmű volt. Köpni-nyelni nem tudtam, dadogtam, hogy hát-hát-hát rá-rá-rá hogy-hogy-hogy mi-mi-mire. Kérdezte, olvastam-e a Rokonokat, mondtam, ez nekem kimaradt. Mondta, olvassam el a könyvet, van benne a Kopjáss István, ami egy főszerepszerűség. Gondoltam, akkor ez biztos egy középnagy szerep, és ő udvariasságból nevezi így. Elkezdtem olvasni, és már az első oldal végére kiderült, arra fog menni a kamera, amerre Kopjáss; vagyis ő maga a főszereplő. Akkor ijedtem meg igazán. Ez egyrészt hihetetlen felszabadító, nagyon boldog érzés, de közben arra is rájöttem, hogy pont arról szól ez a történet, ahol nagyjából most tart az életem. Ha ez a szerep egy évvel előbb jön vagy egy évvel később, akkor már nem ugyanaz. Akkor volt másfél éve, hogy bemutatták a Kontrollt, ami sikert hozott, és ez még nagyon új volt. A sikernek mindig van hatalomvonzata. Elkezdik keresni az embert, ő elkezd másképp tárgyalni... lassacskán megéreztem, hogy ez vagy beszippant, vagy megtanulok együtt élni vele. És a film pont ott kezdődik, amikor Kopjáss belecsöppen a hatalomba csöppen. Nagyon ritka, ha azt érzi egy színész, hogy ennyire telibe találta egy szerep.

Ha úgy olvas egy könyvet, hogy tudja, melyik szerepet fogja benne játszani, másképp olvassa? Tudja kívülről nézni a figurát, vagy már ízlelgeti a mondatait, a gesztusait?

Úgy olvastam a regényt, hogy próbáltam látni a mozit, látni magamat teljesen kívülről. Persze akadt jó pár mondat, amelyeknél azt kerestem, én hogyan mondanám. De első körben csak arra akartam ráérezni, milyen ez a figura. Később, amikor már nagyon belemegy az ember, valamikor a munka vége felé, úgyis rájön, hogy az első megérzése volt a legjobb. Elolvastam a könyvet kétszer, és elkezdtem kiírni azokat a mondatokat, amelyeket fontosnak gondoltam. Volt egy apróság, amit használtunk, bár egy az egyben nem került be a filmbe. Amikor Kopjáss már jó pár napja hivatalban van, jön haza és majdnem beveri a fejét a kapufélfába. Ez azért gyönyörű kép, mert vagy a régi világa ment össze, és a régi lakás lett kicsi, vagy ő húzta ki jobban magát. Ha a realitását nézzük, akkor eddig ő görnyedten járt, és most kihúzta magát. Ezt például nagyszerűen lehetett használni a figura felépítésében.

Az új pozícióban felcsillan annak a lehetősége, hogy Kopjáss megvalósíthatja régi álmait. Mik voltak ezek?

Azért fontosak az álmai, mert szerintem nagyon sokan élik le úgy az életüket, hogy közben egy másikra vágynak. Szerintem az emberek mondjuk 80-90 százaléka így érzi. Nem ebben a lakásban, nem ezzel a munkával, nem ezzel a feleséggel, nem ezzel az autóval. Ezt ismerjük. Kopjáss már 12 éve plátóian szerelmes a felesége unokatestvérébe, aki mindenben a felesége ellentéte: könnyed, bohém arisztokrata, és olyan életet él, amilyenre Kopjáss is vágyik. Nekem ez az állapot volt nagyon fontos: hogy nem a helyemen vagyok. Kopjáss úgy érzi, méltatlanul nincs a helyén, és tele van világmegváltó tervekkel. Mindig mindenkivel jót akar tenni, ez nagyon szerethető benne, miközben pont ez a tragédiája. Mindig mindenkinek meg akar felelni, és ezért nem tud senkinek.

A másik élet iránti vágy nyomja el a Kopjássban meglévő morált, amit a felesége képvisel?

Rengeteg érvet fel lehet hozni amellett, hogy pici kis gazságokat el lehet követni, ha nagy jót akarunk tenni az emberekkel. Ő is így gondolja: itt egy picit csalunk, egy picit korruptak vagyunk, de csak azért a nemes célért, hogy közben munkát adjunk a szegényeknek. Mindig nagyon pici lépcsők ezek. Ez ugyanígy van a színészetben is. Talán Major Tamás mondta, hogy a tehetség soha nem a főütőereken megy el, hanem a hajszálereken. Kis megalkuvások, kis önbecsapások, és egy-két év múlva az ember már nem is tudja, hogy hová lett a tehetsége. Kopjáss rettenetesen naiv ember, és amikor bekerül ezek közé a rókák közé, törvényszerű, hogy felfalják.

A film egy részét eredeti helyszíneken forgatták, másik részét műteremben. A színész szempontjából mi a különbség?

A lakásbelsőket mind műteremben vettük fel. Szerintem az a legjobb dolog. Volt egy hatalmas műterem, annak ha becsukod az ajtaját, csak az marad a környéken, aki azt akarja, hogy sikerüljön a jelenet, míg egy lakásban jönnek, mennek, utcáról bedudálnak. A műteremben nem kell a természetes fényekhez sem igazodni, mert mindent be lehet állítani. Az első napokban egy igazán békés jelenetet vettünk fel, a film elejéről, amikor még nagyon jól megvan egymással Kopjáss és a felesége. Bementünk a díszletbe, és egy az egyben vasárnap délelőtt volt. Koltai Lajos és a világosítók, Marton Józsiék nem szerda délelőttre, nem szombat délelőttre világítottak, hanem vasárnap délelőttre. A szélgép fújta a függönyöket, szinte még a konflist is lehetett hallani a ház előtt. Ráadásul nem egy 2005-ös vasárnap délelőtt volt ez, hanem a két háború közötti. Volt, hogy Sutyi külön odajött, azt mondta, figyelj, hajtsd egy picit hátrább a fejedet, mert oda csináltam neked egy fényt. Erőt ad, ha egy fiatal színész ilyen csapatba kerül. Mert ez egy komoly szakma, ezt csak így érdemes csinálni, nem a jófejségért vagy a sztárságért, hanem a szakmai részéért.

Említette, milyen fontos szerepet kaptak Kopjáss ruhái. A jelmezek, a külső átalakulás hogyan segítették az alakítását?

Eleinte úgy volt, hogy bajszom lesz, mert akkoriban szinte minden férfi hordott bajszot. De nekem egyáltalán nem áll jól, egészen megváltozott tőle a figura. Amikor farmerben, edzőcipőben próbáltam, minden nehezen ment, amikor viszont átöltöztem és megcsinálták a hajamat, hirtelen minden átalakult. Szakács Györgyi nagyon sok korabeli ruhát hozott, voltak olyan szmokingok, amelyekben még a korabeli merevítők is benne voltak. Iszonyatosan meleg volt, a műteremben körülbelül 40-42 fok lehetett a rengeteg lámpától, rajtunk meg vastag szövetzakó, mellény, ing állig begombolva, nyakkendő. Egyszer-kétszer elfogyott az oxigén, de így is iszonyatosan hálás voltam a ruhákért. Ez egy nagyon karakteres kor, tehát nem lehet zsebre dugni a kezedet. És nem csak azért nem lehet rágógumizni, mert nem volt, hanem az nem az a világ, ahol az emberek rágógumizva felrakták a lábukat az asztalra. Nagyon sokat segítettek a ruhák, hogy megadják ezt a tartást.

Volt olyan szituáció, ami különösen emlékezetes volt?

Van egy rész, arra nagyon emlékszem, amikor kiderül, hogy az ellenzék vezére nekem nagyon messziről rokonom, és akkor ettől hirtelen jóba leszünk. Addig mindig támadott, de most, hogy kiderült, rokonok vagyunk, és rögtön össze is barátkoztunk, megjegyezi, akkor ő rokoni alapon akár meg is kaphatná a Boronkay-villát. Erre azt válaszolom, hogy sajnos elkésett egy napot, mert már megvették, ő pedig megkérdezi, ki vette meg. Mire azt kell mondanom, hogy én. Ezt az "én"-t huszonvalahányszor vettük fel. Mert rengeteg minden van, benne. Kopjáss ezzel ismeri be, hogy már ő is a korruptak közé állt, de közben persze rettenetesen örül is, hiszen szinte ingyen kapott egy ilyen gyönyörű villát. Kínos, hogy éppen indult volna valami barátságféle, és ezzel rögtön meg is megszakad, de ő mégis nagyon büszke a ravaszságára. Ezek közül mindig hiányzott valami, pedig a hétköznapi életből nagyon ismerős helyzet ez. Például megkérdezik tőlem, te Sanyi, tudod, ki játssza a Szabónál a főszerepet? Mire mondom, hogy én. Van az embernek egy idióta félmosolya, vagy valami, amivel megpróbálja ennek a súlyát elütni, kicsit szégyelli magát, hogy ennyire örül, meg szerénynek is próbál látszani. Ez volt hasonlóan komplex állapot. Megdolgoztunk érte.

Szabó Istvánnak elmesélte?

Persze, próba közben elmondtam, nagyon jót nevettünk, mondta, hogy pont ezt kell csinálni, de soha többé nem sikerült úgy.