Csak szex és más semmi & S.O.S. Szerelem
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Csányi Sándor
 
Schell Judit
 
Dobó Kata
 
Többi szereplő
 
A film
 
Szövegkönyv
 
Letöltések
 
Fenyő Iván
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 
Életrajz
 

Schell Judit

 

A jó kedélyű, megfontolt, magából nyugalmat árasztó debreceni lány tinédzserként került fel a székes fővárosba, amikor felvették a főiskolára. A gimnáziumban irodalom-dráma tagozatra járt, ahol a prózával is megfertőződött, de életcélja a tánc volt. Még aprócska kislányként kezdte el, majd tizenegy éven keresztül folytatta a versenytáncot, de lassan ráébredt, hogy itthon ezt csak hobbi szinten űzhetné igazán. A szenvedély persze nem múlt el, de a tánc önfeledt mámorát szívében elmentve gondolt egy merészet és egyszerre jelentkezett a Tánc- és a Színművészeti Főiskolára. És ahogy ez szokott lenni, az élet fintoraként mindkét helyre elsőre felvették. A főiskolán musical szakra szeretett volna jelentkezni, de abban az évben, csak prózai osztály indult, de ez sem riasztotta el. Úgy gondolta, inkább jár a Színművészetire, ahová nehezebb bejutni, hiszen színészként, ha akar, még mindig táncolhat, fordítva azonban kevesebb lehetősége adódik.

Horvai István és Kapás Dezső osztályába került, akik nem csak keménykezű mesterei, de pályájának jó szándékú segítőivé is lettek az évek alatt. A szigorú, és embertpróbáló évek alatt – épp harmad éves volt – született meg kisfia, Lackó. Komoly döntés elé került. Visszament Debrecenbe, kihagyott egy fél évet a főiskolán. Akkor úgy gondolta, családanyaként is teljes életet élhet, és akár maga mögött hagyhatja a szakmát. Végül szerencsére nem így alakult, s így egy másfél éves gyerekkel kezdett el dolgozni és élni Pesten. 1995-ben a Főiskolai diploma megszerzése után a Radnóti Miklós Színházhoz szerződött, ahol a puha, otthonosan óvó közegben eljátszhatott szinte mindent, amire csak vágyott. Olyan szerepeket, mint Szonya Csehov: Ványa bácsijában, Lujza Barta: Szerelem című darabjában, Agafja Tyihonovna: (Gogol: Háztűznéző) stb…2003 szeptemberében átigazolt, és a Nemzeti Színház művészeként Karinthy Frigyes: Holnap reggel és Szomory Dezső: Györgyike, drága gyermek című darabjában láthatjuk.

Munkáját, alakításait 1998-ban a Kritikusok díjával jutalmazták, majd 2000-ben megkapta a Jászai Mari-díjat.

Bár régóta elismert tehetsége a színházi világnak – a filmesek csak pár éve figyeltek fel az arcára. Azóta dolgozott együtt Jancsó Miklóssal, Sára Júliával, Szabó Lászlóval, Szurdi Miklóssal, tavaly Koltai Lajos készülő filmjében, a Sorstalanságban játszott, idén pedig Meskó Zsolt Somlói galuska című, „kis pesti filmmeséjében” találkozhattak vele a nézők.

Az Állítsátok meg Terézanyut! Marcsija – a gyermekét egyedül nevelő, bölcs barátnő – mindig józanul és éleslátóan áll Kata mellett a történetben. Marcsi bőrébe bújva sokat merített emlékeiből, hiszen Lackó fia az ő gyereklétével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tudatosabban éljen, hogy sok szerepben a koránál érettebben „fürödhessen” , hogy nap mint nap megújulhasson. Ma már el se tudná képzelni az életét másképp, annak ellenére, hogy ma is ketten élnek, mint kezdetben, illetve hárman, mert hát Gina kutyájuk is hozzájuk tartozik már, aki a forgatásra is hűségesen elkíséri őt.

 
S.O.S. Szerelem
 
Naptár
2025. Április
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
<<   >>
 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2005-12-29
 
Sos szerelem
Láttad már?
Tetszett az Sos szerelem?

Naná, imádom! :)
Nem volt rossz...
Lehetett volna jobb is
Nem, nagyon nem tetszett :S
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Rajongói Klub
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazz!
Ki a kedvenced a három színész közül?

Csányi Sándor
Schell Judit
Dobó Kata
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
A hét képe
 
Friss

2007.03.04.
         - Letölthető Mark: Ments meg szerelem c. videoklippje :)

2007.02.25.
         - Letölthető az Sos szerelem előzetese
         - Felkerült néhány újabb kép az Sos szerelemhez
         - Új szavazás... szintén az Sos szerelemről :)

 

 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros