Pedig ez egy ún. "elsőfilm", vagyis a fiatal rendezőnő eddig még nem vezényelt le egy másfél órás produkciót (hanem főleg reklámokat, kisfilmeket), nem próbált meg összefogni egy egész estés film-dramaturgiát, hogy ott minden a helyén legyen, és stílusban, illetve hangulatban is egy egységes képet kapjunk. Eddig még nem próbálta, de a Csak Szex azt mutatja, nagyon ügyesen csinálja.

Úgy ültünk be erre a filmre, hogy arra gondoltunk, ez egy afféle semmi különös, csajos film lesz, amitől nem várunk sokat, és akkor nem is csalódunk, biztos tele lesz mindenféle szerelmi konfliktusokkal, elröppent (nem életszerű) párbeszédekkel, és ezekhez igazodó egyszerű színészi játékokkal. De miért indultunk ki az eddig látott elsőfilmes vígjátékok sztereotípiájából? Butaság volt, a Csak Szex egy kifejezetten jó film, ami mentes a szokásos magyar vígjátékok hibáitól.

Onnan indulunk, hogy itt az egészet bevonja a természetesség hangulata, úgy a 5-ik percnél meglepetten tapasztaljuk, hogy itt minden szereplő normális hangsúlyozással beszél, a színészek úgy mozognak, mint egy "rendes", jól működő vígjátékban szoktak, nincsenek életidegen helyzetek (amik távolról sem emlékeztetik a hazai nézőket a saját világukra), ja, és eközben folyton fel kell nevetnünk, mert a film már az elején belecsap a humor-húrokba. Tényleg kellemes meglepetés ez - egy valódi, profin elkészített magyar romantikus vígjáték, ami másfél órán keresztül leköti a figyelmünket, eléri, hogy szimpatizáljunk a szereplőkkel, és izguljunk értünk, és közben annyit nevessünk, amennyit talán egész évben nem sikerült hazai gyártású filmeken nevetnünk.

Dórát, a történet főszereplőnőjét Schell Judit játssza, aki a mi emlékeinkbe mint Jancsó-színésznő vonult be, illetve mint Sára Juli felfedezettje (Egérút). Komoly filmek, epizódszerepek, kicsit tartózkodó attitűd, ez a benyomás ragadt meg a színésznőről, ami most, a film során virgonc tehetséggel telítődött. Hibátlanul játszotta el a budapesti 32 éves dramaturg-lányt, Dórát, aki nem egy szenvedős szingli csaj, hanem egy természetes és eredeti lány, aki a maga részéről szívesen megosztaná a hétköznapjait egy arra érdemes sráccal, ha az illető képes lenne hosszabb távon is ráhangolódni. Nem kér sokat, csak hogy ne csalják meg, és hogy szeressék, de ez a jelek szerint nem is tűnik olyan nagy könnyítésnek a társkeresési piacon. Az a legjobb, hogy ez a vonal mindig a megfelelő hangsúlyokkal jelenik meg a filmben, amikor az kell, akkor humorosan (egy idő után már csak szexre van szüksége, de az sem jön össze könnyen), amikor úgy adódik, kicsit komolyan, de a lényeg, hogy sohase megy át olyan utánérzéses, leginkább fárasztó szingli-sztoriba, amilyenekre mellesleg már egyetlen fiúnézőt sem lehet berángatni a moziba.

Schell Judit úgy beszél, olyan természetes hangsúllyal, mintha ideje nagy részét nem is színházban töltené, és ez nagyon jó effekt. Kedvesek az arckifejezései is, amúgy pedig teljesen átélhető a karaktere (köszönet a 3 évig írt profi forgatókönyvnek!), úgyhogy nem kell sok idő hozzá, hogy a néző a szívébe zárja a főhősnőjét. (Ez egyébként nagyon fontos, mert ha kicsit is idegen marad számunkra a hősnő, akkor nem tudunk igazán izgulni azon sem, vajon megoldódnak-e a filmbeli konfliktusai, vagy sem, és így, valljuk be őszintén, nem lenne túl sok értelme az egésznek.)

Bár a film plakátja kissé megtévesztő (mert a filmben nem létező szerelmi háromszögre utal), a második főszereplő tényleg Dobó Kata, aki Dóra legjobb barátnőjét alakítja, és mellesleg egy befutott fiatal színésznőt, aki éppen abban a darabban játszik főszerepet, aminek a szövegkönyvét Dóra írta. Izgi karakter az övé is, egy bombázó-pilóta, aki a saját magánköreiben nem tudja kamatoztatni a szépségét és kedvességét, és így vagy egy-éjszakás, vagy eleve vesztes kalandokba keveredik az ellenkező nemmel. Nem meglepő, de Dobó Kata is remekül játssza a Zsófi karaktert, persze mondhatnánk, hogy némileg rá van írva a szerepe (mármint a sikeres fiatal színésznő karaktere), de a hasonlóságokon túl is sikerült plusz tartalmat becsempésznie a végülis magányos sztár alakjába.

A harmadik főszereplő Csányi Sándor, akivel kapcsolatban szintén nem ment túl messzire a forgatókönyv, mert ő meg egy fiatal színészt alakít, annyi eltéréssel a való élethez képest, hogy az ő Tamás karaktere Debrecenből érkezett Budapestre, és éppen a film cselekményének az idejében kell bizonyítania a fővárosi színpadon is. (Ezt némileg nehezíti egy pucér-fenekes reklám, amit a történet szerint Tamás elvállalt még a színházi munkája előtt, és ami egy többször felbukkanó motívum lesz a filmben).

Adott tehát 3 jó főszereplő karakterünk, akik közül kettőnek többször kereszteződik az útja, és ebből egyrészt egy szerelem, másrészt pedig egy sor félreértés és konfliktus adódik majd, de ezek a konfliktusok is jól kitaláltak és megírtak, úgyhogy nem lesz az az érzésünk, mintha már láttunk volna korábban ilyesmit. A negyedik főszereplő, Seress Zoltán (Péter) kissé a háttérbe szorul, de ettől még egyből kiszúrjuk, mennyire jól játssza a szerepét.

A forgatókönyvet a rendezőnő, Goda Krisztina írta, két társszerzővel, Divinyi Rékával és Heller Gáborral együtt, és az eredményen meglátszik, hogy sok időt és energiát öltek bele. Jó a cselekmény fősodra, végig érdekes, ahogyan alakul a történet, remekül kitaláltak a mellékszereplők is (mi talán csak Gesztesi Károly színházrendezőjéből "vettünk volna vissza" kicsit), és ami kimondottan szembeszökő, az események egy valódi Budapesten játszódnak, a házak, éttermek, kávézók mind olyanok, ahogyan azokkal nap-mint-nap találkozunk, és nem olyanok, mintha egy másfélórás reklámfilmhez alakították volna át őket (nagyon sok ilyen magyar filmet láttunk már, sajnos). A filmbeli színházi parti olyan hangulatú, amilyennek éppen elképzeli egy külsős (néző), vagyis nincs benne semmi sem túlzó, mint ahogyan a sznob esküvői parti is egy egészen jól sikerült jelenet lett a filmben, talán, mert nem akart olyannak kinézni, mintha egy lebutított sztereotíp New York-i rendezvény lenne, olcsóbb kiadásban (amihez hasonlót szintén sok hazai filmben láttunk már).

Kellemes tartalmú profizmus, ez jellemzi Goda Krisztina filmjét, aminek egy csomó csapdát sikerült kikerülnie. Nem lett túlérzékeny, túlfinomult női-rendezős, nem lett harsány, nem erőltetett romantikus konfliktusokat, sőt, egyáltalán semmit sem erőltetett. Többek közt emiatt is bírjuk. Átélhetőek a filmbeli helyzetek, ismerősek a karakterek, és szimpatikus az egész történet. Plusz, ha még mindez nem lenne elég, tele van vicces jelenetekkel a film, tehát a romantikus szállal együttjár a vígjátéki vonal is, amitől így nemcsak érdekes, de kifejezetten szórakoztató is lett az egész.

Ez kivételesen nem olyan egyszer-megnézendő film, ami szombat este, jó sok popcornnal lecsúszik, ez egy remekül kitalált és kivitelezett romantikus vígjáték, amire az alkotói büszkék lehetnek, mi pedig bármikor szívesen befizetünk rá, a szó mindkét értelmében.